Jelentős változás előtt állunk, amely az autóipari beszállítókat is érinteni fogja

AUTOMOTIVE HUNGARY_Díjátadó
Gazdasági és technológiai szempontból is nagy kihívások előtt áll az autóipar
2018-10-19
Összefogás a járművek károsanyag-kibocsátásának csökkentéséért
2018-10-19

Jelentős változás előtt állunk, amely az autóipari beszállítókat is érinteni fogja

Nyírő József _ Sajtótájékoztató

Nyírő József, a Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Szövetsége elnöke szerint nagy jelentősége van a járműipari munkacsoportnak, főként az ipariforradalom miatt. Hangsúlyozta, hogy az alternatív hajtású járművek terjedése segítené a károsanyag-kibocsátás mérséklését. “Jelentős változás előtt állunk, amely az autóipari beszállítókat is érinteni fogja” – mondta el hozzátéve, hogy közöttük jelentősek a kis- és középvállalkozok, melyek technológiai fejlődését, digitalizációját elő kell segíteni.