Kiemelt felvételek

2014-03-07
joallam_pestiimre

Jó állam létrehozása – Interjú Dr. Pesti Imrével

Dr. Pesti Imre Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője nyilatkozott az „Életünk Budapesten” című konferencián munkatársunknak.
2014-03-06
eletunk_bpen_gyorgyistvan

Törekvések az elmúlt négy éveben – György István Beszéde

Az átalakult közigazgatás eddigi eredményeiről, valamint a főváros kiemelt beruházásainak alakulásáról és jelenlegi helyzetéről számold be Dr. György István Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese az „Életünk Budapesten” konferencián.
2014-03-04
retvaribence_beszed

Átadták az újbudai kormányablakot – Rétvári Bence beszéde

Átadásra került a főváros hatodik kormányablaka a XI. kerületben. A kormányablak átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatót Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára nyitotta meg.
2014-03-04
retvaribence_interju

Törekszünk a gyorsaságra és a minőségre – Interjú Rétvári Bencével

Az újbudai kormányablak átadása kapcsán tartott sajtótájékoztatón adott interjút Rétvári Bence a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitka.
2014-03-04
simicskoistvan_beszede

Kormányablakkal gazdagodott Újbuda – Simicskó István Beszéde

Simicskó István Újbuda Országgyűlési képviselője is felszólalt a hatodik kormány ablak megnyitásának alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
2014-03-04
szabolcsattila_beszed

A kormányablakokat közel kell vinni az emberekhez – Szabolcs Attila beszéde

A XI.kerületi kormányablak átadás sajtótájékoztatóján köszöntőt mondott Szabolcs Attila, XXII. kerület Budafok polgármestere is.
2014-03-04
szabolcsattila_interju

Hosszabb nyitvatartás, gyorsabb ügyintézés – Interjú Szabolcs Attilával

A XI. kerületi kormányablak átadás sajtótájékoztatóján interjút adott Szabolcs Attila XXII. kerület Budafok polgármestere a kormányablakok rugalmasságával és fontosságával kapcsolatban
2014-03-04
pestiimre_kormanyablak_eloadas

Több mint 250 ügyet intézhetünk a kormányablakokban – Dr. Pesti Imre beszéde

Dr. Pesti Imre, Budapest Főváros kormánymegbízottja is beszédet mondott és tájékoztatást adott a kormányablakok működéséről a XI. kerületi kormányablak megnyitóján.
2014-03-04
pestiimre_kormanyablak_interju

A kormányablakok a polgárokat szolgálják – Interjú Dr. Pesti Imrével

Dr. Pesti Imre Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője nyilatkozott a kormányablakok működésével és a jó állam megvalósulásával kapcsolatban a XI. kerület kormányhivatalának megnyitó ünnepségén.
2014-02-19
pestiimre_eloadas_jokepzes

A gazdasági növekedés – új munkahelyek – Dr. Pesti Imre előadása

Együttműködési megállapodást írt alá a Budapest Főváros Kormányhivatala és a Munkástanácsok Országos Szövetsége. A sajtótájékoztatót Dr. Pesti Imre kormánymegbízott nyitotta meg.
2014-02-19
palkovicsimre_eloadas

Vállalni kell az élethosszig tartó tanulást – Palkovics Imre előadása

Palkovics Imre a Munkástanácsok elnöke az élethosszig tartó tanulás fontosságáról is beszélt a Budapest Főváros Kormányhivatala és Munkástanácsok Országos Szövetsége együttműködési megállapodásának aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
2014-02-19
pestiimre_jokepzes

Kiemelten fontos a foglalkoztatás növelése – Interjú Dr. Pesti Imrével

Együttműködési megállapodást írt alá Budapest Főváros Kormányhivatala a Munkástanácsok Országos Szövetségével. Ez esemény apropójából interjút adott Dr. Pesti Imre kormánymegbízott, Budapest Főváros Kormányhivatal vezetője.
2014-02-15
szucslajosopsz_eloadas

Új szemléletre van szükség a tulajdonok védelmében – Dr. Szűcs Lajos előadása

Dr. Szűcs Lajos a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke a “Külterületek biztonsága” Programindító értekezletén tartott előadást, melyben a rendőrség az önkormányzatok és a polgárőrség együttműködéséről beszélt.
2014-02-15
szucslajos_kulteruletek

Külterületek biztonsága programindító értekezlet – Interjú Dr. Szűcs Lajossal

Együttműködési megállapodást kötött az Országos Polgárőr Szövetség, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács. Az eseményen interjút adott Dr. Szűcs Lajos a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke.
2014-02-15
toth_attila_interju

Fontos az ellenőrzések szereplőinek összehangolása – Interjú Tóth Attilával

Tóth Attlia az Országos Polgárőr szövetség elnök helyettese adott interjút az Országos Polgárőr Szövetség “Külterületek biztonsága” című programindító értekezletén.
2014-02-15
turosandras_zarobeszed

Tekintsük a külterületeket egyfajta közterületnek – Túrós András záróbeszéde

Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke Túrós András záróbeszédében összegezte a rendezvényen elhangzottakat és ismételten kihangsúlyozta az összefogás fontosságát.
2014-02-15
turos_andras_eloadas

2014 a külterületek biztonságának az éve – Túrós András előadása

Az Országos Polgárőr Szövetség „Külterületek biztonsága” névvel 2014-ben bűnmegelőzési programot hirdet. A Programindító értekezletet Túrós András, OPSZ elnöke nyitotta meg.
2014-02-15
turosandras_interju

Szükséges a külterületek nagyobb védelme – Interjú Túrós Andrással

Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke interjúban nyilatkozott a “Külterületek biztonsága” névvel meghirdetett bűnmegelőzési programmal kapcsolatban.
2014-02-15
pappkaroly_eloadas

Folyamatosan javul az elégedettség – Papp Károly előadása

Papp Károly r. altábornagy, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője is felszólalt az Országos Polgárőr Szövetség “Külterületek biztonsága” címmel megrendezett programindító értekezleten.
2014-02-15
hatalajozsef_eloadas

Sikerre ítéltetett az OPSZ kezdeményezése – Dr. Hatala József előadása

Dr. Hatala József a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke is felszólalt az Országos Polgárőr Szövetség “Külterületek biztonsága” programindító értekezletén.

Országos Online Videó – Rádió

Közép-magyarországi Online Videó – Rádió

Észak-alföldi Online Videó – Rádió

kisbanner_jogpontok_szolon