Kiemelt felvételek

2016-04-21
menyhart-ildiko2

Menyhárt Ildikó – Beke Pál Emlékkonferencia

Beke Pál felesége, Menyhárt Ildikó a kameránknak adott interjúban hangsúlyozta, hogy mindig lenyűgözi az Emlékkonferencia.
2016-04-14
varga-mihaly

Varga Mihály sajtótájékoztatója

A nemzetgazdasági miniszter tájékoztatást adott arról, hogy a kke országok közül hazánk bocsátott ki elsőként kínai devizában államkötvényt.
2016-04-13
kovacs-peter

Kovács Péter: a Startup Safary főszervezője

Kovács Péter az xLabs társalapítója és ügyvezetője a programsorozat bemutatkozó sajtótájékoztatója után állt kameránk elé: a két nap alatt több, mint 80 program várja az érdeklődőket a VI. Tudományfesztivál Startup Safary keretében.
2016-04-13
gyenes-adam

Gyenes Ádám: a Kossuth Klub Egyesület szervezi a Tudományfesztivált

Az idei év újdonsága a Science Shop pavilon, mely egy inkubációs tér lesz, melyben start up vállalkozások és fiatal, tehetséges középiskolás diákok mutatkoznak be.
2016-04-13

V. Németh Zsolt: Föld Napja fesztivál

V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár adott interjút a Föld Napja fesztivállal kapcsolatban.
2016-04-13
tudomanyfesztival

Gyenes Ádám: a Tudományfesztivál programjai

Gyenes Ádám a TIT Kossuth Klub Egyesület igazgatója a Sciense Shop-ra hívta fel a nagyközönség figyelmét, ezt a programot ugyanis az elmúlt öt Tudományfesztiválon még nem rendezték meg.
2016-04-13
startup-safary

Kovács Péter beszéde a VI. Tudományfesztivál sajtótájékoztatóján

Kovács Péter az xLabs társalapítója és ügyvezetője a fesztiválhoz kapcsolódó Startup Safaryról beszélt, melyen a budapesti startup cégek nyitották ki a kaput és mutatkoztak be a nagyközönség előtt.
2016-04-13
fold-napja

Föld napja sajtótájékoztató: Nagy Erzsébet

A Föld napját április 21-22. között rendezték meg a Nemzeti Múzeum kertjében. Első alkalommal állították fel a rendezvényen a Science Shop-ot, ahol cégek mutatkozhattak be.
2016-04-05
hoppal-peter-1

Dr. Hoppál Péter nyilatkozott a Közösségi mozi és médiaműhely programról

Nem csak a jövő mozinéző generációját segítjük ezzel kialakulni, de könnyen lehet, hogy a filmkészítőkét is – jelentette ki az államtitkár, majd még hozzátette: véleménye szerint a Nemzeti Művelődési Intézet programja sikerre van ítélve.
2016-04-05
polyak-albert-interju

A fiatalokat igyekszik aktivizálni az NMI új programja

Valamikor a filmnézés az egy közösségi cselekvés volt, ám ez az utóbbi időben visszájára fordult – véli Polyák Albert a Nemzeti Művelődési Intézet megbízott igazgatója.
2016-04-05
buglya-sandor

Buglya Sándor, a Magyar Művészeti Akadémia Film és Fotóművészeti Tagozatának Tagozatvezetője nyilatkozott

Buglya Sándor kiemelte az interjúban, hogy milyen fontos szerepe van a szakmai segítségnek, útmutatásnak ezekben a médiaműhelyekben. 
2016-04-05
boszormenyi-gabor2

Böszörményi Gábor, a Mozinet filmforgalmazó cég vezetője adott interjút

Három filmforgalmazó állt össze, hogy segítse a Nemzeti Művelődési Intézet Közösségi mozi és médiaműhely nevű programját. Szeretnénk, ha az általunk forgalmazott művész-, és független filmek minél több helyre eljuthatnának, mivel nem mindenhol találhatók az […]
2016-04-05
polyak-albert

A médiaműhely fontos mérföldkő az NMI számára

Polyák Albert, a Nemzeti Művelődési Intézet megbízott igazgatója szerint fontos megszólítani a szegregált környezetben nevelkedő fiatalokat, és eljuttatni a kulturális alapellátást hozzájuk is.
2016-04-05
buglya-sandor

Buglya Sándor is üdvözölte a filmklub születését

A Magyar Művészeti Akadémia Film és Fotóművészeti Tagozatának vezetője, Buglya Sándor szerint a Közösségi mozi és médiaműhely program közösségteremtő lehet.
2016-04-05
boszormenyi-gabor

Egy sosem volt filmklubmozgalom születhet

Böszörményi Gábor a Mozinet Kulturális Szolgáltató Kft., mint filmforgalmazó beszámolt róla, miért is csatlakoztak a Nemzeti Művelődési Intézet Közösségi mozi és médiaműhely mintaprogramjához.
2016-04-05
hoppal-peter

Áprilisban elindul a fiataloknak szóló filmes mintaprogram

Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára köszönetét fejezte ki a Nemzeti Művelődési Intézetnek, mint programgazdának.
2015-09-12
dr-pesti-imre

Dr. Pesti Imre a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének elnökének beszéde

Hagyomány teremtett 2015. szeptember 12-13-án megrendezett  II. Magyar Értékek Napja rendezvénnyel a Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége – hangzott el Dr. Pesti Imre köszöntő beszédében.
2015-09-12
szakali-istvan

Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár beszéde

A Magyar Értékekhez sok érzelmi szállal kötődünk kultúránkkal, tájainkkal. A Nemzeti Hungarikumok történelmi múltat, összetartozást, személyes kötödést rejtenek magukban, hangzott el Szakáli István Loránd a II. Magyar Értékek Napján tartott beszédében.
2015-09-12
jakab-istvan2

Magyarország Értékei egy helyen – Jakab István beszéde

A II. Magyar Értékek Napján, 2015. szeptember 12-én Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren beszédet mondott Jakab István a Parlament alelnöke.
2015-09-12
lezsak-sandor-magyar-ertekek-napja

Lezsák Sándor beszéde a II. Magyar Értékek Napján

A nagyszabású II. Magyar Értékek Napja rendezvényen elhangzott Lezsák Sándor záróbeszéde: ” Magyar Értékek egy helyen “.

Országos Online Videó – Rádió

Közép-magyarországi Online Videó – Rádió

Észak-alföldi Online Videó – Rádió

kisbanner_jogpontok_szolon